2011. december 10., szombat

Cantuccini / keksz nap



Vagyis a kekszek napja.
Rájöttem, hogy sokkal jobban betudom osztani az időmet,
ha fajták szerint  rendszerezem amit sütni szeretnék.
Egy nap csak kekszet több félét, egy másik nap a kevert sütiket,
megint másik nap a bonbonokat és így tovább.
Tehát most "keksznap" volt. Kétféle tésztából, háromféle készült.


Most következzen a méltán népszerű Cantuccini, az én változatom.
Az alapját az Európai mogyoró képezi, amit egy kedves Bácsitól vettem a piacon
( bio ) és aki  +10 dkg-val megajándékozott.


A mogyorót serpenyőben megpirítottam és hagytam hűlni, majd kesztyűs kézzel ledörzsöltem
a héját ( kesztyűs kézzel bántam vele )  nem teljesen, rusztikusan.



Cantuccini

Hozzávalók

15 dkg mogyoró
5 dkg áfonya
25 dkg rétesliszt
7,5 dkg Vaníliával ízesített kristálycukor
7,5 dkg nádcukor
12 dkg vaj 82 % zsírtartalmú
2 egész tojás
fél mokkáskanál tengerisó
1 púpozott mokkáskanál Alnatura sütőpor

Az alapanyagokból gyors mozdulatokkal összeállítottam a tésztát
 (ha nem akar egyben maradni, pici 1 evőkanál? hideg vízzel segítjük)
majd hengert formáltam belőle és előre elkészített folpacba tekertem.
Hűtőben hagytam 1 napot.
A sütőt bekapcsoltam 170 fokra ( légkeverés ), amíg melegedett sütőpapírt tettem
egy tepsire és kicsomagolva ráfektettem a süti hengereket, picit ellapítottam.
13 percet sütöttem, majd egy éles késsel felszeleteltem ujjnyi vastag szeletekre.
 Újra tepsire fektettem őket és vissza raktam még 7 percre a forróságba,
amíg szép karamell színűre sültek.
Omlós, száraz keksz lett belőle.






A másik kekszek később.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése