Follow by Email

2012. szeptember 21., péntek

Levendulás méhviaszos szappan



Annyira jók a saját készítésű szappanok!
 Nem tudok velük betelni, sem az élvezetükkel, sem a készítésükkel.
Az előbbinek a bőröm örül, az utóbbinak a barátaim.
Hihetetlen, hogy mennyi variáció jár a fejemben, mégis újra levendulásat mutatok.
Levendulás, de azért nem ugyanolyan, nem mintha lehetne ugyanolyant készíteni.
Hisz még ha ugyanazokat a hozzávalókat tesszük bele, akkor is más lesz.
Én is más vagyok ma, mint tegnap, így a szappan is más lesz.
De ez a szappan, összetevőiben is kicsit más.
Nem mintha bajom lett volna az első sós-levendulással,
nem az számomra tökéletes úgy ahogy van, csak ebbe nem tettem annyi tengerisót.





Tekintettel, hogy bár roppant lelkes, de kezdő szappankészítő vagyok, rengeteg tapasztalatra van
még szükségem, így a szappanok grammra számolt összetételét nem teszem közre.
Nálam persze megtalálható, mindent precízen jegyzetelek.
Nem tudom mikor lesz az a pillanat, amikor ezen változtatok, de még ma így gondolom.
Amikor kosarat fonni tanultam, azt mondta a tanítóm,
"legalább 10 kosarat meg kell csinálni, hogy ráérezz".
 Megcsináltam, igaza lett.
(Nagyon hiányzik a kosárfonás, van is vesszőm, azt hiszem lassan,
ahogy a kertben kevesebb munkám lesz, időt szentelek rá.)
A szappannal nem tudom mennyi ez a "szám".
Teljesen jók, élvezhetők amit eddig próbáltunk.
 Készítettem már 10 felét, különböző összetétellel, de még nincs mind használható állapotban,
hisz minimum 4 hét az érési idő.
Azt már most is látom, hogy minél idősebb, annál "letisztultabb".
Egynél vettem észre, hogy lassabban alakul, még mindig puhább,
de bizony az egy különleges szappan, tiniknek készült.
Tudom, érzem, hogy jó lesz:), csak sok benne a "hatóanyag".
Az összes szappant elemezve: semmilyen hibát a kezdő szemével nem vettem észre,
bár lehet, hogy egy profi, nagy tapasztalattal rendelkező,  nem egyet találna.

Eddigi tapasztalataim a használatukra vonatkozóan,
hisz a puding próbája mégis csak az evés:)
1) A sós-levendulást nagyon szeretem, hisz ő az első, már csak ezért is kedves a szívemnek.
Finom tiszta illata van, a só, bár megpuhult, de mégis érezhetően peelingezi a bőrt.
Ezzel a szappannal mosom a hajam is, felváltottam a régebbi természetes hajmosó szereimet,
részben tapasztalat gyűjtés céljából.
2) Kamillás, hát ő a másik amit rendszeresen használok.
A kókuszlisztet és az őrölt kamillát apró szemcséknek lehet érezni,
 inkább gyengéden masszírozza a bőrt, mint peelingezné, hihetetlen puhává varázsolja.
Nagyon enyhe kamilla illata van.
3) Csokoládés, a Fiam kreációja.
Gyönyörű ez a szappan, mesés, két színű, étcsokoládé és karamell szín,
 minden darab más rajzolatú.
Amikor kettévágtam  - hisz a kisebb darab jobban belesimul a tenyérbe -  pont úgy nézett ki,
 mint a töltött csokoládé: a sötét csokoládé szín keretezte a középen megbúvó karamell színt. Tekintettel, hogy az igazi-ehető csokoládéért nem rajongok, azt hiszem nekem ez a kedvenc "csokoládém". Használat közben, mint minden csokoládészappan, barnára színezi a habot.
A méztől bársonyos a bőr.
4) Bár többféle összetétellel készítettem, összességében jellemzem a mosószappanokat,
hisz csak mosásra használom.
Nagyon szeretek mosószappannal mosni.
Amióta itt lakunk 2004 -óta, tudatosan nem használok vegyszert,
sokféle, közel természetes mosószer variációt kipróbáltam (majd írok róla később),
de úgy illatban, mint puhaságban, mint tisztaságban, most, a saját mosószappan a kedvenc.
Már közel egy hónapja használom.

Eddig ők lettek kipróbálva.
Amiről most írok, még érnie kell, de látom, hogy jó:)

Levendulás méhviaszos szappan




Összetétele: elszappanosított napraforgó/kukorica olaj, kókuszolaj, szójaolaj, olívaolaj.
Keményítő, tengerisó, méhviasz, tejsavó, levendulás tea, tisztított víz, levendula illóolaj.





Hideg eljárással készült szappan. Ez azt jelenti, hogy azonos hőmérsékletű olajat és lúgot összekeverünk, ami következtében beindul a szappanosodás (szaponifikáció).
A szaponifikáció reakciója 24-48 óra alatt lezajlik, de a teljes folyamat,
a szappanná válás tartama minimum 4-6 hét.
Ennyi idő szükséges hogy "beérjen" a szappanunk.





A biztonsági szabályokra nagy hangsúlyt fektetek: kutya, macska nincs a közelben,
sőt még Édesapám is megkérem, hogy hagyjon magamra.
A konyhapultot letakarom egy kartonpapírral, ezen dolgozom.
Gyújtok egy mécsest.
A szükséges eszközöket előkészítem: fazék, kancsó, papír, jegyzetpapír, mérleg, öntő formák, botmixer és a hozzávalókat, amiből a szappan készül.
Védőkesztyű, szemüveg, hosszú ujjú felső amíg nincs rajtam, elő sem veszem
az elzárt helyről a lúgot.
A recept megtervezése után, kimérem az olajokat, közvetlenül egy 3 literes fazékba,
amiben majd összekeverem a NaOH-al. Megmelegítem az olajokat,
amikor minden "összeolvadt" 50 fokos, elzárom a hőt.
Ha kerül még bele plusz olaj, shea vaj vagy más olaj (superfat), illóolaj,
 azt is kimérem egy tálkába.
Egy zsírpapírra kimérem a lisztet/keményítőt/sót.
Oda készítem pl. a díszítésre gondolt gyógynövényt.
Kimérem a folyadékot (tisztított víz, tea, vagy más folyadék) ezt közvetlenül abba teszem,
amibe a lúgot feloldom. Én egy jénai, most már csak erre használatos teáskancsóba, ami hőálló.
A mosogatóba annyi hideg vizet engedek amiben nem borul fel a kancsó.
Beleteszem a kancsót, a kimért vízzel.
Most mérem ki a lúgot. Egy darab zsírpapírból tölcsért csavarok, ebbe mérem a lúgot.
A kimért hideg vízbe ( ami benne áll a mosogatóban lévő hideg vízben)
 3-4 adagban öntöm bele a tölcsérből a lúgot.
Közben, a másik kesztyűs kezemmel folyamatosan körkörösen mozgatom a kancsót.
Amikor a lúg oldódik, hő keletkezik, meg szag, meg gőz, úgy hogy nagyon jelen kell lenni!
Mikor teljesen feloldódott, visszahűtöm 45 fokra.
Ekkorra a felolvasztott zsiradék is pont 45 fokos.
A kettőt összeöntöm, mindig a lúgot az olajba.
Megkeverem és a legalacsonyabb fokozaton elkezdem járatni a botmixert.
Hamar kialakul a szalagfázis, általában 3-4-5 perc és kész.
Beleteszem még amit gondoltam, terveztem, odakészítettem.
Elkeverem azt is, majd formába öntöm.
A formát folpack-al letakarom és letakarom egy vékony takaróval, védett helyen.
 Itt és így marad 1-2 napig.
Akkor kiszedem a formából, darabolom ha kell és egy papírral letakart tálcán szétrakosgatom,
 majd szellős, de nem Napfényes helyre viszem.
Ott várja ki a min. 4 hetet, közben többször megforgatom.
Minden esetben, amíg a szappan nem érett, nem kész, kötelező kesztyűs kézzel bánni vele,
hisz ilyenkor még a lúg veszélyes.





Napi szinten sokat tanulok, tájékozódok külföldi és magyar szappanos oldalakon.
Köszönöm minden szappanos társam segítő készségét, hogy tudásukat megosztották.
 A teljesség nélkül: Lukrécia kencéi, Creativiky, Illatosszappan, Szappanopera, Táltosszappan:)


39 megjegyzés:

  1. drága Mági,köszönöm szépen a részletes leírást,épp az ilyen alaposságot hiányoltam a többi oldalon(egy kezdő félelmével bírok)..
    inspirálóak és hasznosak a tapasztalataid,a szappanjaid pedig biztosan csudafinomak..:*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. drága Angel, fogok még részletesebben is ha akarod és levélben is ha akarod:)
      8. bejegyzés Neked is szól:)

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Biztos(?).
      Köszönöm.
      Lásd 8. bejegyzést:)))

      Törlés
  3. Csodásak, még nem próbáltam soha készíteni, de egyszer biztosan!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az jó lesz, addig is nézd meg a 8. bejegyzést:)

      Törlés
  4. Hát ami igaz az igaz. Csoda minden ami a kezedből kikerül. Szépek, illatosak , finomak. Testet, lelket, szemet gyönyörködtetők.
    A kreativitásod úgy tűnik kifogyhatatlan.
    Megint jó volt itt nálad az élet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Györgyi, nagyon köszönöm, hogy itt voltál és kedves szavaid.
      A 8. bejegyzés Neked is szól:)

      Törlés
  5. bármihez nyúlsz, azt meg"szenteled", és olyan fotókat készítesz, hogy nem fér kétség, csoda
    egy áldás vagy Te

    már csak egyetlen egy dolgot nem értek: hogy van mindenre időd???
    :)*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin drága, köszönöm.
      Az időt én sem értem, de igyekszem:)
      Írtam még Neked, 8. bejegyzés.

      Törlés
  6. Már alig várom, hogy eljöjjön az én napom, amikor nekifoghatok a készítésének! A kötelező év eleji értekezletek stb. után azonnal kipróbáljuk, addig többször átolvasom, hogy fejben is meglegyen minden mozzanata!:)
    Köszönöm, hogy időt szánsz rá,hogy tanulhassunk Tőled!
    Ölellek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, ha akarod, levélben is átbeszélhetjük.
      Olvass még lejjebb, 8. bejegyzés:)

      Törlés
  7. Gyönyörűek a szappanok, szinte érzem az illatukat...Csodálom a türelmed és kitartásod, no meg hogy mindenre van időd - amire szeretnél!
    De jó lenne egyszer Mági-szappanok közül válogatni és vásárolni...tudod, hogy szeretetre hangolódhassunk...:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mit szólnál ha az egyszer máris elérkezett volna.
      Olvass lejjebb:)))
      Köszönöm.

      Törlés
  8. Minden előttem szólónak!!!
    Tudjátok meg, hogy könnyezem, mert annyira ARANYOSAK Vagytok.......nem találok szavakat, ennyi szép dolgot írni nekem. Belőletek árad a szeretet, én csak próbálkozom visszatükrözni. Alázattal köszönöm.
    Most lemegyek és készítek Nektek egy-egy szappant, amibe beleteszem azt az érzést ami most bennem van, igaz min. 4 hét múlva tudom eljuttatni, de remélem akkor is örültök majd neki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez most komoly? Te tényleg egy tündér vagy! :)))

      Törlés
    2. Tündér vagyok, Tündér vagy, Tündérek vagytok:)))

      Törlés
    3. hűűűha..ez fantasztikus lesz..fülig ér a szám:)
      Te drága lélek..nem tudunk nem szeretni,hiszen minden szavaddal építesz minket..
      mi csak tükrök vagyunk..
      a belőled áradó szeretet visszatükröződései<3

      Törlés
    4. Húúúaaaa, mekkora örömet szereztél!:-) Nagyon köszönöm, olyan nagyon kedves vagy!:-)))))

      Törlés
    5. Ti is nekem, Ti is akkora örömet szereztek nekem! és minden kedves látogatóm. Állandóan úszom az örömben:)))
      Köszönöm, hogy elfogadjátok:)

      Törlés
    6. Igazán megtisztelő számomra! Köszönöm!

      Törlés
  9. Szia! Ó, látom hasonló úton járunk, szappan ügyben. :-) Habár én még kezdőbbnek számítok, mert az én szappanjaim még csak érnek, így még egyet sem tudtam kipróbálni.... na de nemsokára... ;-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csodálatos élmény lesz!!! Jártam én is Nálad, hát vannak közös témáink:)
      ha akarod konzultálhatunk:)

      Törlés
  10. jaj te lány, ez igazán szemet gyönyörködtető. Még egy oldal az inspirációhoz, párom az ő szappanjait használja, mert érzékeny a bőre. http://www.kecsketejszappan.com/, és képzeld csak az én unszolásomra készült most el a borotvaszappan, amiért megyek holnap az Andrássy útra, mert az autómentes napon ott lesznek. :) ezek a szép pillanatok...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látod-látod, van fejlődnivalóm:))))
      Kellemes oldal, kellemes Hölgy, kellemes szappanok. Köszönöm.

      Törlés
  11. Mosószappan? mire használod? mármint én mosódiót használok, és mosószódát, mindkettőt gépi mosáshoz. A szappant kézihez csak, vagy ezt is lehet gépbe tenni?
    Ja igen és kosárfonással is foglalkozol, hány ember bújik meg benned?? Egy pék, egy szappan-és tésztagyáros, egy kosárfonó egy anya, egy kertész, egy fotós...ajjajj folytassam még? :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mosószappant mosásra használom, de ne ijedj meg a mosógépet nem cseréltem teknőre:))) Szóval a mosószappant lereszelem és úgy teszem a tartályba, de fel is lehet oldani, mint folyékony mosószer. Hamarosan írok róla bővebben. Előtte én is azt (is) használtam mint Te, mosódiót, mosószódát.
      Kedves A. a kosárfonással nem foglalkozom, azzal is csak kényeztetem magam: csodálatos érzés, amikor a vesszőkből kosár lesz:)
      Köszönöm elismerő szavaid, de csak amatőr vagyok:)

      Törlés
  12. Egyszerűen nem ér ilyen gyönyörű szappanokat feltenni és ezáltal másokban vágyakat generálni eme csodás szappanok iránt:)Ölellek.

    VálaszTörlés
  13. Te drága asszony! Elképesztő dolgokat művelsz! Komolyan mondom, hogy eladásra is kellene csinálj, szerintem vinnék, mint a cukrot. Valami csodásak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te drága Asszony! Ki tudja mit hoz a holnap:)))
      Köszönöm:)

      Törlés
  14. Ilyen jó részletes leírásra gondoltam - hű, de ügyes!
    Nem vagyok elég precíz ahhoz, hogy hozzákezdjek!
    Szépek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márta örülök, nem is gondoltam, hogy fogtok neki örülni:)
      Köszönöm.

      Törlés
  15. jaj, csak most olvasom ezt... mi az a 8. bejegyzés?? :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú én sem:) hol írtam? Bocsánat:)))

      Törlés
  16. Kedves Mági!
    nagyon tetszik a levendulás méhviaszos szappanod! igaz én csak párszor készítettem eddig szappant, de szerintem nagyon jól sikerült. látszik, hogy úgy egyben van! esetleg megírnád nekem a receptet? (ha lehet ilyet kérni) és a blogod is tetszik nagyon!
    szép napot!
    mango

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves mango!
      Természetesen, igen örömmel, csak nem tudom hová :)
      Kérlek írj nekem emailt, vagy a Fb-ra :)
      Köszönöm.
      szeretetrehangoltan@gmail.com

      Törlés