2013. április 4., csütörtök

Kerti vadnövényes nokedli



Sajnos a kertben még nem lehet dolgozni, nem lehet ültetni, de lehet szedegetni :)
Egyrészt, a hagymát amit a fagyok előtt elduggattam, másrészt, azt a fokhagymát amit tavaly a földben hagytam, harmadrészt, az évelő növényeket, negyedrészt, amit adtak az Égiek. 
Ha belegondolok ez igen sok minden, persze még annyi semmiből sincs,
hogy főfogásnak elegendő lenne, de annyi van, hogy megajándékozzuk magunkat.
Például a húsvéti asztalra került friss újhagyma, amely ilyenkor a legfinomabb,
hisz még nem természetes, hogy annyit eszünk amennyit akarunk.
 A kertben sétálva 1-1 levél leszakított medvehagymának is olyan az íze, mint soha máskor :)
Semmit sem lehet még marékszámra szedni, pont ezért a néhány csalánhajtás egészen
különleges zamatú, nem is beszélve a zsenge gyermekláncfűről.
Tyúkhúrból és zamatos turbolyából van a legtöbb, így főleg ebből került a nokedli tésztájába.


(balról) fokhagyma, tyúkhúr, csalán, medvehagyma, gyermekláncfű, zamatos turbolya

Ha szeretjük és tudjuk, hogy milyen jó kis tápanyag forrás ilyenkor tavasszal, meg mi mindenre jó, 
de  a Családunk tiltakozik a kissé vadíz ellen, akkor tegyünk hozzá bőségesen hagymaszárat vagy fokhagymát, vagy ha megtehetjük medvehagymát, amely átveszi ízben és illatban  vezetést.


 


Vadnövényes tojásos nokedli

Hozzávalók

700 g rétesliszt ( mindig réteslisztből készítem, pergősebb és könnyebb mosogatni )
3 db tojás
600 ml víz ( lehet több vagy kevesebb )
3 tk tengerisó
egy nagy marék vadnövény
------------------------
7 db tojás
70 g vaj
3 ek olaj
tengerisó
frissen őrölt bors

A zöldeket megmostam, leveregettem róluk a vizet, majd egy kézi aprítóval apróra, 
de nem pépesre metéltem.




A nokedli hozzávalóit összekevertem, hozzáadtam a zöldeket. Közben a víz teljesen felforrt.
A szaggatóval kisebb adagokban, ( ezt a mennyiséget 4x-re ) kifőztem:
vízbe szaggattam egy adagot,  megvártam míg feljön a víz tetejére + 3 perc.
Kimertem a tészta szedővel, lecsöpögtettem és raktam a már kész tojásra. 
A vajat és olajat a serpenyőben felforrósítottam és ráöntöttem a felvert tojásokat.
Kevertem rajta néhányat. Vigyáztam, hogy ne száradjon ki, szaftos maradjon.
 ( Kb. 1/3 megkötött a 2/3 még híg. )
Amikor belekerült egy adag nokedli, akkor lazán megráztam.




Ha tehetjük, építsünk be minél több vadnövényt a táplálkozásunkba.
 Természetesen élnek, nőnek, ahogy a Teremtő megadta, nem kezelte őket semmivel senki.
Teli vannak értékes vitaminokkal, ásványi anyagokkal, nyomelemekkel.
Mellesleg a megújulást, a tavasz információját hordozzák magukban.
Mindennap megyek pár kilométert a kutyámmal, a határ teli van értékes gyógynövényekkel. 
Szedegetek 1 -1 maréknyit. Belekeverem az ételünkbe, belerakom a szendvicsünkbe,
 készítek belőle teát, de legeslegjobban úgy szeretem ahogy találtam. Lecsípem és megeszem.
Persze némi növényismeretre szükség van, de ez könnyen megszerezhető.




10 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta! :-) Gyermekláncfű, csalán és tyúkhúr szinte mindenhol van, a többi is sok helyen, ha figyelünk...még a végén megkóstolom őket! :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem :)
      Ha elsőre még szokatlan az íz, akkor is érdemes enni belőlük, szépen apránként hozzákeverve a kedvencekhez :) vagy teát készíteni pl. egy mentával, vagy citromfűvel kombinálva.
      Most pl. mindennap eszem cickafarkat és gyermekláncfüvet a sétán, még annyira zsenge mindkettő, hogy alig érződik a keserű íz (bár szeretem a keserűt).
      Csodás ismerkedést!

      Törlés
  2. ilyenkor tavasszal rám is rámtör a legelhetnék,és alig várom,hogy csipkedhessem a zsenge hajtásokat:)
    cickafarkat és pitypangot még nem próbáltam,de ezek után ki nem hagyom:))
    csodás,hogy ennyi medvehagyma lakik nálad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Angel drága :)
      A medvehagymát 4 éve szaporítgatom, akkor vettem egy kertészetben 3 pici hagymát :) minden évben csak "pár" levelet eszünk belőle...:)talán most több jut.
      Ma este is ettünk cickafarkat és pitypangot, roppant zsenge még semmi keserűség (csak derű:)
      Remélem ízleni fog Neked!

      Törlés
  3. Hangosan meséld, hogy sokan halljuk- kell ez a pozitív hozzáállás!
    Szeretetteljes üdv.

    VálaszTörlés
  4. Szépen zöldell a kerted! Megkóstolnám ezt a nokedlit:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hajni, szívesen ennéd, kellemes íze van, semmi sem tolakodik, arra mindig figyelek, hogy a kevesebb, az bizony több :)
      Ölellek,

      Törlés
  5. Fantasztikus ötlet és nagyon finomnak tűnik! :)

    VálaszTörlés