2014. január 7., kedd

Fűszeres kökény itóka (alkoholos)



Még lehet találni kökényt, egy jó kirándulással összekötve szedhetünk kedvünkre.
A kökény az egyik legrégebbi gyümölcs, ugyanis magjára a kőkorszaki leletek között is rábukkantak.
(forrás: Likőrök, pálinkák, gyógyitalok/könyv)





A kökény virágja és termése is gyógynövény, az utóbbi kiváló erősítő-, és melegítőszer, 
élénkítő hatása ismert.
A kökény gyógyhatásairól részletesen itt írtam:
http://szeretetrehangoltan.blogspot.hu/2012/11/kokenylekvar-kokeny-gyogyhatasai.html


Sokan kérdezik, mit készítsenek belőle.
- Mindenek előtt a kökénylekvárt ajánlom, nagyon finom :)
- Szárítsunk is valamennyit a teakeverékekbe, ehhez csak meg kell mosni   -lehet kimagozni, 
vagy egészben hagyni-   szétterítve megszárítani. 
Ilyenkor (is) könnyű dolgunk van, míg nyáron a csodás Nap áll rendelkezésünkre, 
most a kályha vagy radiátor melege mellett napok alatt gond nélkül megszáradnak,
 növényeink, gyümölcseink.
- Készítsünk frissen teát belőle, ugyanúgy, mint a csipkebogyóból, áztatással, hisz hasonlóan hőérzékeny.
 A gyümölcsöt ujjunkkal összenyomjuk, úgy áztatjuk be, akkor könnyebben/rövidebb
 idő alatt tudnak kioldódni hatóanyagai.
- Természetesen nem csak lekvárt tudunk belőle főzni, hanem eltehetjük befőttnek, zselének, öntetnek... Ezekhez recepttel most nem szolgálok, de kérdésre szívesen ötletelek :)
- A kökény hatóanyagait kivonhatjuk alkoholban, pl. rumban, vagy ginben,
 de a legjobb lenne ismert forrásból származó, jó, házi pálinka.
Ehhez a megmosott, leszárított gyümölcsöt az alkoholba áztatjuk és benne is hagyhatjuk.
Legalább egy hónapot ajánlott érlelni.
- A kökényből szokás pálinkát főzni, ehhez a Férfiak jobban értenek, biztosan jól meg kell dolgozni érte.
- Készíthetünk belőle likőrt is, ehhez a fent említett könyvből ajánlok receptet.
1 kg fagyok után szedett kökényt, mossunk meg, hagyjuk megszáradni.
Forrásban lévő vízbe öntsük bele A tüzet zárjuk el), majd hagyjuk egy éjszakán át ázni.
Reggelre a bogyók héja megreped.
Az így előkészített bogyókat rétegezzük 1/2 kg kandiscukorral és újabb napig hagyjuk állni. 
A cukor e közben felolvad.  
Rakjuk egy 3 literes üvegbe, tegyünk bele a egész vaníliarudat kettévágva és egy rúd fahéjat. 
Öntsük fel 1,5 liter ginnel. 4-6 hét elteltével, amikor a likőr már szép 
kárminvörös, akkor le lehet szűrni.
- Ettől egyszerűbben készítettem egy éve, amit most év végén bontottunk fel.





Mézes fűszeres kökényes rum
 

Hozzávalók
kökény 5 marék (nagyságától is függ)
fehér rum 500 ml
méz ~1 dl
fahéj 1 rúd
szegfűszeg 10-15 db




A tisztára mosott, leszárított  gyümölcsöt üvegbe pakoltam, hozzáadtam a fűszereket, 
majd rácsorgattam a mézet. Felöntöttem fehér rummal.
Mint korábban említettem, igen ritkán fogyasztunk alkoholt, most úgy alakult, 
hogy még én is megkóstoltam.
Kár lenne titkolni :) nagyon finom :)


...látni az üvegen, hogy igen régen nem érintette kéz...


Kökény ügyben is érdemes bekukkantani Erdőkóstoló-hoz és Ezmegaz-hoz.




 Szeretetrehangoltan a Facebookon <3


-------------------------------


A szappan, a kökényes szappan elkészült tavaly, el is fogyott, 
bejegyzés nem született róla a blogon...
Íme képek róla :)






14 megjegyzés:

  1. Hm, holnap kézen fogom a Kedvest, és kettesben sétálunk egyet délelőtt kökényt, csipkebogyót gyűjtögetve. Van jófajta házi pálinkánk, kivonatot egészen biztosan készítek. És a likőr is izgalmasan hangzik, úgyhogy azt is kipróbáljuk.
    De leginkább a szappan piszkálta meg a fantáziám. Ezen még ötletelek kicsit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az nagyon jó lesz <3
      A szappan recept megvan, csak szappan nincs már :) nagyon jó szappan volt, gyönyörűen alakult szappanná.
      Olíva-, kókusz-, szójaolajból készítettem, 33 % víztartalommal, amiből 50 g volt a tömény kökényvelő :) 5 % zsírfelesleg :)
      4. nap szeleteltem.
      Mit szólsz?

      Törlés
    2. Holnap úgyis szappanozni szerettem volna délután.:-) Víz helyett kecsketejjel, és szerintem a szója helyett szőlőmagolajjal (szerintem szójából csak nagyon kevés van itthon), esetleg pici méz...
      Most muszáj mosogatnom, olyankor jönnek a jó szappanötletek.:-)
      Köszönöm.

      Törlés
    3. Igen a szója nálam is csak 100 g volt, de a szőlőmag az bizony előnyt élvez :)
      Csodás szappan lesz :)
      <3

      Törlés
  2. Nagyon szép színű a kökénylikőröd, és elhiszem, hogy jóízű, érdemes volt az üvegről leporolni a pókhálót! :)
    Mi is készülünk a fiammal kökényt gyűjteni, de 2 hónap óta még mindig csak terv...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, terv :) az idén én is csak annyit szedtem séta közben, amit meg is ettem :) ha megadatott egy kis plusz idő, akkor csipkebogyót szedtem...

      Remélem eljutsz!

      Törlés
  3. Akkor én elrontottam, hogy a pálinkába csak simán, a megmosott kökényt potyogtattam? Vagy a leszárított-at félreértem? Színre, illatra nagyon tetszetős mindenesetre. Másfél hete áznak kökényék. A lekvár vmiért nem jött be nekem, pedig készültem rá. Marad a csipkebogyó lekvár iránti lelkesedés. Holnap újabb adag készül terveim szerint! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márta nem rontottál el semmit, semmi baja nem lesz, csak egy kicsit hígul :) a leszárítottnál, arra gondoltam, hogy kicsit lecsorgatjuk, letöröljük, hogy nem tocsogó vizesen tesszük bele. Félre érthető, mert akkor hozzáírok?
      Nem mindenkinek jön be minden íz...de megírod miért nem?
      A csipke az csipke, nálam sem körözi le a kökény, bár nekem ízlik.
      Sok sikert a holnapihoz <3

      Törlés
    2. Ok, így értem, mi a leszárítottat a kiszárítottra használjuk. Olyan lehet ez, mint a bevasal, ami máshol kivasal...:-) a kökénylekvárom a fanyarsága miatt nem jött be. De a csipkebogyó után nem csodálom! De majd még kísérletezek a kökénnyel, érdemes rá. Köszönöm, remélem nem jön közbe holnap semmi, egy új terepet fedeztem fel, megdézsmálom! :-)

      Törlés
    3. De jó :) igen akkor én vagyok a máshol :) a kiszárított nálunk a megszárított, a bevasal pedig a kivasal :)
      A kökényt csinálhatod édesebben, illetve amikor felbontod, akkor az egész üvegnyit kikevered (vagy bekevered?) mézzel. Ez utóbbit azért szeretem, mert akkor édesebb és a méz értékes tápanyagai sem sérülnek.
      <3

      Törlés
    4. Kikevered. Ez stimmel. ;-) Persze, hogy Te vagy a Máshol, Mági...kipróbálom. Jójéjszakát-széplámokat, ahogy a 4évesem mondja. Márti

      Törlés
    5. Jójéjszakát-széplámokat <3

      Törlés
  4. Kérem szépen a szappan receptet, nem sikerült megtalálnom,üdv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Unknown 🌸
      Sajnos nincs, ezért nem sikerült megtalálni.
      (Írtam fentebb, hogy nincs hozzá.)
      Üdvözlettel,
      Mági

      Törlés