2014. január 10., péntek

Magkeksz (kréker)



A legegyszerűbb ropogós keksz.
Tökéletes falat önmagában, kevés sajttal, vagy almával, zöldséggel vagy amihez éppen kedvünk szottyan.
A krémlevesek, saláták koronája lehet. Vajon ki állna ellen az illatos pirított magocskáknak?
Tökmagból és szezámmagból készítettem.


 


Magkeksz

Hozzávalók
100 g tökmag
50 g szezámmag
1 ek (10 g) extra szűz olívaolaj
só (himalája)
frissen őrölt bors
3 - 4 ek víz (3 elég volt, de ugye nem minden kanál egyforma)




A sütőt 150 fokra melegítettem, azaz bekapcsoltam (légkeverés).
A tökmagot az aprítógépbe tettem és amennyire lehetett összedaráltam. 
Hozzáadtam a szezámmagot, a sót, az olajat. 
Újra elindítottam a gépet, a cél most az volt, hogy alaposan összekeverjem.
Hozzáadtam a vizet és újabb keverés.
Tepsire sütőpapírt terítettem, majd ráöntöttem a magőrleményt. 
Kezemmel előbb összenyomtam "cipóvá", majd szétlapogattam.
Egy darab folpack fóliát terítettem rá, és a fólián keresztül egészen vékonyra nyújtottam (2-3 mm).
Habkártyával "felszeleteltem", de nem vágtam át, csak bejelöltem/mélyedést nyomtam bele 
(itt fogom majd eltörni). (20 db)




A meleg sütőbe tettem, inkább szárítani, mint sütni, bár én szeretem, ha a szélét kicsit megkapja.
10 - 11 perc.
Sokáig megőrzi minőségét, ha kihűlt állapotában légmentesen zárt dobozban, üvegben tároljuk.




Ezt a receptet, alapnak gondoltam. 
Másféle maggal is elkészíthetjük. 
Fűszerezhetjük  friss vagy szárított zöldfűszerekkel, snidlinggel, fokhagymával. 

Van már egy kréker és egy kétszersült a blogon,
 bár munkásabbak de azok is nagyon-nagyon finomak.










13 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a recept, Ági! Biztosan kiprobalom!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik a recept, Ági! Biztosan kiprobalom!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik a recept, Ági! Biztosan kiprobalom!

    VálaszTörlés
  4. Nekem is nagyon tetszik a recept :) Egészséges és jól írod, variálható zöldfűszerekkel. Ági, remek ötlet ez a keksz!!

    VálaszTörlés
  5. Imádnivaló! Szuper ötlet - finomság - szépséges fotó! köszi

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm(ezt is), imádom az ilyeneket. Gondolom meg lehet csinálni olajtök magjából is. Van egy jó nagy zacsival, és nem nagyon tudom mit kezdjek vele azon kívül hogy sós süteményeket megszórok vele, vagy kenyérbe teszek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. <3
      persze, igen, meglehet :) pont ezért készítettem ezt a kis ropogóst, mert egy csomó tökmagot kaptam :)
      Csinálhatsz belőle "vajat" tökmagvajat, ha szeretnéd és nem zavar, hogy zöld :)
      Egy mixerbe teszed (ilyen aprítógépbe) vagy botmixerrel is próbálhatod (neked kell megtalálni a megfelelő eszközt a sajátjaiból :) majd alaposan-krémmé dolgozod.
      Ha nehezen megy és belátható időn belül elfogyasztjátok, akkor tehetsz hozzá pár kanál vizet.
      és tehetsz hozzá fűszereket, esetleg egy pici sót.
      Sőt egy picit meg is piríthatod előtte. Langyosan még könnyebben boldogulsz, a turmixolással.
      Kenyérre kenheted készen :) (magkrém <3)
      Ha túl tömény, akkor vajjal turmixold össze.
      Ha kérdésed van, vagyok :)

      Törlés