2014. január 14., kedd

Sós mandula



Szükségem volt ma pirított magokra, időm is volt :)


 


 így  mandulából többet pirítottam, lett sós mandula is.
Valamikor Anyósom készített nekünk, de idővel leszoktunk róla.
Eszembe sem volt, mígnem az ősszel a piacon kedvenc mandulaárus(om), saját készítésű 
sós mandulával kínálgatta a járókelőket.


 


Addig-addig kínált, míg végül megkóstoltam és meg kell valljam, azonnal magával ragadott.
A frissen tört hazai tájon termett mandula, már önmagában is teljesen más ízű, 
mint a bolti csomagolt változat.
Az alig sós, pirított, meg lehengerlő volt.





Sós mandula

Hozzávalók
mandula 
kevés só (himalája sót választottam)
1 ek olaj 

Az olajat serpenyőbe öntöttem, a mandulát bele, majd rázogatva összekevertem, 
hogy mindenhol érje az olaj.




(Lehet kevesebb olaj is elég, éppen csak annyi kell, hogy finom hártyaszerűen bevonja a mandulát.)
Közepes hőfokon, lassan hevítettem föl, majd amikor már illatozott, rázogatva a serpenyőt, "kevergettem".
(Szinte folyamatosan rázogattam.)
Ha ügyesen csináljuk, akkor nem ég meg sehol, csak pirul.
A mandulaszemek a hő hatására, megduzzadnak, pattogó hang jelzi, hogy elkészült.
Ekkor egy kevés (1 mk) sót hintettem rá, és még egyet ráztam rajta.
A hőt elzártam, a mandulát hagytam teljesen kihűlni.




Bár nagy a kísértés, hisz nagyon finom illatok szálldosnak, de forrón eszünkbe ne jusson megkóstolni.
A magas olaj tartalma miatt ez igen veszélyes.

Teljesen hidegen, ropogós, ízletes csemege, dobozba zárva tárolható.
Mértékkel fogyasszuk, különben könnyen megterheli a gyomrunkat.






 

6 megjegyzés:

  1. Sicc:Megpihentem és feltöltődtem Nálad.Azt gondolom IGAZI Tündérkeresztanya vagy!Gyönyörű,tartalmas,üdítő,a blogod.
    Köszönöm:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó kedves Névtelen <3
      Alázattal köszönöm szavaid, Neked is Áldás!

      Törlés
  2. Apukám a sós mandulát úgy készíti, hogy forró vízbe mártja rövid időre a mandulát, így könnyen lecsúszik a héja. Utána tepsiben megpirítja sóval. Nem kell alá olaj, se semmi, csak néha megrázogatni.
    Én is apu technikáját követem. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia pipulka <3
      Remek technika, csodás Apukád van :) Köszönjük Neki.

      Törlés
    2. Bizony az! 80 évesen is remekül főz, savanyít, befőz. Ha nem tudok valamit, őt hívom: Papaaa, ezt hogy kell? :-)

      Törlés
    3. Csodálatos! Sokáig együtt <3

      Törlés