Follow by Email

2014. május 3., szombat

Rebarbarás almás tejes pite (Clafoutis)



Az alma még tavalyi, de a rebarbaraszár (levélnyél) már nagyon is idei.


  

 
Az almát   -ha már ráncosodik, akkor sem-  nem kell bemutatni.
 A rebarbara az utóbbi idők sztárja, mely a jelek szerint továbbra is felfelé ívelő karrier elé néz :).
Egyes források szerint, új, alig ismert növény, amely igen érdekes számomra, 
hisz a vidéki kertek ismert növénye volt mindig
(na jó, nem biztos hogy mindig, de igen régen, vagyis néhány generáció óta...). 
Bár Édesanyám még valóban nem párosította eperrel, nem is sütött belőle clafoutist, 
de pitét igen és rendszeresen készült kompót és szósz.
Tudták azt a régiek, hogy rostokban gazdag, emésztést, bélműködést serkentő, enyhe hashajtó hatású.
Nekünk is elég ha ennyit tudunk, meg azt, hogy érdemes a kertbe ültetni  -már akinek van kertje-   
hisz már kora tavasszal szedhető savanykás, különleges zamatú szára. 



 
Magam is így tettem most, igaz az eső után csak egy szárat ügyeskedtem le a fűszerágyáson áthajolva.
Jó volt ez így, mert az egy levélnyél felfrissítette az almás süteményem ízvilágát.




Rebarbarás almás tejes pite

Hozzávalók
4 szem alma (nagyobb)
1/2 citrom leve
1 db vastagabb rebarbara levélnyél
3 db tojás
10 dkg házi vaníliáscukor
pici só
1/2 rúd vanília magjai
1,5 dl habtejszín
1 dl tej
10 dkg finomliszt


tálaláshoz
1 ek porcukor
 
-A rebarbara levélnyélről vékonyan lehúztam a héját, majd 2 cm-es darabokra vágtam.
- Az almákat meghámoztam és felkockáztam, meglocsoltam a citromlével.
- A vanília magjait hozzáadtam.


 


-A kerek tortaformám (21 cm x 5 cm) kikentem vajjal (a vajaspapírral tökéletesre lehet), 
behintettem liszttel.
- Bekapcsoltam a sütőt 180 fokra, légkeverésre.
- Habverővel összekevertem a tojásokat a cukorral, majd hozzáadtam a sót, 
a tejszínt, a tejet, végül belekevertem a lisztet és sütőport.
- A gyümölcs-zöldség párost a sütőformába öntöttem, eligazgattam és a folyékony tésztát is ráöntöttem.
Kicsit megrázogattam a tepsit, hogy a tésztát eloszlassam.




A forró sütőben 25 perc alatt sült meg.
Porcukorral meghintve kínáltam.




Tejes pite régebben a blogon:
levendulás mézes körtés








12 megjegyzés:

  1. imádom a rebarbarát! :)

    én ma eperrel párosítottam :)

    VálaszTörlés
  2. http://csakiskedvtelesbol.blogspot.hu/2014/05/epres-rebarbaras-pite.html
    így készítettem :))
    az utóbbi időben ritkábban sütök :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csodás <3
      Még két hét legalább a saját eper, de megvárjuk a rebarbarával :) elkészítem majd.
      Nagyon tetszik hogy eperlekvárral megkened :)
      Bízom benne, hogy csak az idő akadályoz abban, hogy ritkábban sütsz...
      Köszönöm, hogy megmutattad.

      Törlés
  3. Már sül is :) Én kicsit megpároltam az almát és a rebarbarát, tejszínem nem volt, de egy kis narancshéjat reszeltem bele :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lizi <3
      Narancshéjjal nagyon finom lehet.

      Törlés
  4. Miután a tejszínt beleadom, akkor is kell még a habverőt használni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Éva <3
      Végig a habverőt használtam, azzal kevertem össze. Tudod csak sima kézi...

      Törlés
    2. Nekem is olyan sima kézi van! :-) Köszönöm a választ, régóta izgat a Clafoutis. A tiedet megcsinálom.:-)

      Törlés
    3. Éva <3
      megtisztelő, köszönöm szépen.

      Törlés
  5. Napok óta készülök rá, és csak ma van időm megsütni. De már előkészítve hozzá minden, mire Bori megérkezik, langyosan illatozik majd a kertben az asztalon, éppen uzsonnára való. Addig kecskekrémsajt készül... :-)
    Hétvégén fotókkal elkészítem a rebarbarás morzsapitét, de most muszáj clafoutist sütnöm, mert ezt szavazta meg a Család. :-)
    Köszönöm. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csipkerózsa <3
      Nagyon kedves, szép szavak.
      Köszönöm Neked!

      Törlés