2014. január 4., szombat

Csipkebogyókrémes méz




Hát nem mondom, hogy nem pihent agyra vall ez az ötlet, de vállalom,
 megcsináltam és hihetetlen finom.
Előző csipkebogyós bejegyzésnél már áradoztam az idei gyümölcs minőségéről: 
nagyon krémes, sűrű, a savanykás íz mellett, az édes is határozottan jelen van.
Szerintem  -mint minden gyümölcs, zöldség esetében-   a csipkebogyónak is van jó, 
van kevésbé jó és nagyon jó évjárata.


 


 Így a szokásos napi kutyás túrámon, azon gondolkodtam, mit és 
hogyan tudnék készíteni még, ebből az Ég adta tökéletes termésből.
Készült már lekvár   -egy a szokásostól eltérő, igen egyszerű eljárással-  erjed az ecet  
-amit pont úgy készítek, mint az almaecetet-  napi rendszerességgel ázik a tea 
és fogok is szárítani későbbre (teának).
Mit lehetne még? 
Három dolog is eszembe jutott, de addig nem akarok beszélni róluk, 
amíg nem látom, hogy működnek.
Elsőként ezt próbáltam ki, már egy hete készen van.
Nekem való.
Két tökéletes, természet adta kincs egyesítése.
Méz és csipkebogyó.
Mindkettő magas élettani tulajdonságokkal bír. 
(Rengetegszer írtam már mindkettőről, javaslom a tartalomjegyzékben rákeresni.)

Abszolút hideg eljárással készült. "Hand made". Bárhol elkészíthető.
Szigorúan terápiás mennyiség, azaz mint a "luxus" termékekből, elég egy mokkáskanálnyi.
Becsukott szemmel fogyasztandó <3
Csakúgy, az örömhormon (szerotonin) növelése céljából*.




Csipkebogyókrémes méz

Hozzávalók
 
termelői akácméz (2 dl)
érett, puha, de még nem túlérett csipkebogyó (1/2 kg bruttó)

A csipkebogyó két végét lecsíptem, majd középen fogva óvatosan megnyomtam.
A pohárba, (a kép után) pár evőkanál szobahőmérsékletű mézet kanalaztam.




A mézbe nyomkodtam a  gyümölcshúst. Sorba mindet. 
Lehetőség szerint a magok nem kerültek a mézbe.
A bogyó két végén lévő krémes "hús" szőr mentes, a szőrök a magokat veszik körül.
Nos, amikor az összes bogyóval készen voltam, akkor elkevertem a csipkebogyókrémet a mézzel,
 majd egy nagyon sűrű szitán átöntöttem.
Először folyt szépen, majd a végére egy kanállal rásegítettem.


...az első adag szűrése után...

Nem kell az utolsó cseppig erőltetni, csakis amíg nem alkalmazunk "erőszakot"  <3.
A visszamaradt mézes rész, tehát ami a szűrőbe maradt, az a teakészítő kancsóba került.
A kinyomott gyümölcsök is odakerültek.
Így amit csak lehetett felhasználtam belőle. 
(Páróra áztatás után teaként fogyasztottuk.)

Az akácméz a legkevésbé kristályosodó méz, ezért ezt választottam.





* Amikor leírtam ezt a mondatot, azonnal beütöttem a keresőbe az "örömhormon" szót, 
hogy meggyőződjek róla jól gondolom-e, ez a cikk volt az első :)





A hecsedlis bejegyzést kiegészítettem a másodszorra eltett lekvár leírásával és fázisképekkel:






 

17 megjegyzés:

  1. Szuper ötlet! Nagyon ügyes és kreatív vagy - na persze a fotók a szokásos csúcsminőséget hozzák!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Á.
      Köszönöm kedves szavaid, meg hogy így látsz....

      Törlés
  2. Újabb kipróbálandó "mágiság" a listámon. Még jó, hogy hétfőn kezdődik az ovi, különben bajban lennék...:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Elképzelem, hogy Borinak mennyire ízlik (majd). Tudod nem kell belőle sok (persze lehetne, de tudom idő :) nekem is) az a kevés bearanyozza az ízlelőbimbókat <3

      Törlés
  3. hűű.. és ahogy olvasom még mindig van ötlet! alig várom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. <3 nem titok :) arra gondoltam, hogy lehetne felezve, mag nélkül mézbe tenni, biztos hogy nagyon finom, illetve a kandírozásra gondoltam. Ha van kedved kísérletezz nyugodtan. Mindkét esetben viszont keményebb bogyókra gondoltam. Igyekszem én is :)

      Törlés
  4. A héten készítettem életem első csipkebogyó lekvárját. Sajnos kevés bogyóból, de arra elég volt, hogy hívő legyek...egy kis üveggel lett, amit még aznap bekanalaztam. Szigorúan behunyt szemmel, mert ezt tényleg így ildomos. ( az utolsó két kanálnál egyet Férj szájába nyomtam, amikor meglepődve látta, hogy szinte elfogyott, mire közöltem vele: nem szép dolog, hogy felette. Nem tagadhatta, ott volt a szájában.) mindenesetre köszönöm, hogy az írásod sok minden elkészítésére sarkall. Szép napokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márta <3 örülök, hogy készítettél <3
      köszönöm, hogy megosztottad :)
      köszönöm, kedves szavaid, tudod minden rajtad múlik <3 a sok minden Benned van <3
      Neked is szépeket!

      Törlés
    2. <3 ja :) nincsenek véletlenek :) köszönöm <3

      Törlés
  5. Ez bizony elég sziszifuszi munka volt, de megérte! Fő az egészség! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Marisz!
      Látszólag, de hidd el gyorsan megy és ugye nem is sokat készítettem.
      Megérte <3 nagyon finom.

      Törlés